“Tárolás” – I. A kezdetek
2007 november 29. | Szerző: Cupor
Mert egy gyermeket mindig és mindenhol “tárolni” kell.
Ágy, mózes, pihenőszék, etetőszék, babakocsi, kenguru, hordozókendő, hordozó, játszószőnyeg, habtapi, hinta… Nem tudom, hogy hol van a vége. Eddig én ezekkel találkoztam. Megküzdöttem velük. A választás volt, hogy sokáig tartott. Máskor a pillanat műve volt.
Töpit legelőször is haza kellett hozni a kórházból. Valamiben. Valamiben, ami biztonságos. Nekem elegendőnek tűnt volna az ölem, azonban ha egyenruhás illetővel találkozunk, nos, neki valószínűleg nem. Azaz kell hordozó, ez később hasznos, amennyiben rendelkezünk autóval. Egyébként rendkívül kényelmetlen egy szerkezet. Mármint nekem, felnőttnek. Ráadásul ritkán készítik a huzatát pamutból. Ennek köszönhetően nyáron, a rekkenő hőségben patakok folydogálását figyelhetjük meg imádott csemeténk bőrén. Most, hogy közelítünk a 9 kiló felé, újra döntésre kényszerülökk. Választanom kell. Ár, minőség, biztonság, kényelem, hosszú-rövid táv, tetszik-nemtetszik, tesztek, autók, dönthető-nem dönthető… Nem egyszerű.
Otthon… Hol, hogyan, mikor, mennyi, mekkora? Ezek a kérdések befolyásolják a választási lehetőségeket. Ezek alapján már csak arra a kérdésre kell megtaláni a választ, hogy milyet.
Ha otthon, akkor kezdetben a legfontosabb a fekvőhely. Elsőgyermekes anyuka lévén azt hittem, hogy ágyról kell elsődlegesen gondoskodni. Később kiderült hogy mekkorát tévedtem.
Ha ágy, akkor kókuszmatrac. Mert az egészséges. Kemény. De még mennyire!!! Minden altatás során mellé kucorodok és úgy alszunk el. Persze az alvás sem most, sem a kezdetekkor nem volt egyszerű. Bár ez nem a matractól függ. Alszik ágyban, hordozóban, babakocsiban, kenguruban…
Ahogy korábban írtam, az irány a fontos. Hogy tudjuk, mit akarunk, és hogyan. Nálam ez fokozatosan alakult ki. Pont ezért volt olyan nehéz és küzdelmes. Hiszen a reklámok hatására én is szerettem volna a legjobbat, a legnagyszerűbbet, a leg…. Mindezt persze a pénztárcánk szabja meg.
Fontos felismerni az ár/érték/ráfordított idő mennyiségének arányait. Saját bőrömön tapasztaltam.
Ágy, mózes, pihenőszék, etetőszék, babakocsi, kenguru, hordozókendő, hordozó, játszószőnyeg, habtapi, hinta… Nem tudom, hogy hol van a vége. Eddig én ezekkel találkoztam. Megküzdöttem velük. A választás volt, hogy sokáig tartott. Máskor a pillanat műve volt.
Töpit legelőször is haza kellett hozni a kórházból. Valamiben. Valamiben, ami biztonságos. Nekem elegendőnek tűnt volna az ölem, azonban ha egyenruhás illetővel találkozunk, nos, neki valószínűleg nem. Azaz kell hordozó, ez később hasznos, amennyiben rendelkezünk autóval. Egyébként rendkívül kényelmetlen egy szerkezet. Mármint nekem, felnőttnek. Ráadásul ritkán készítik a huzatát pamutból. Ennek köszönhetően nyáron, a rekkenő hőségben patakok folydogálását figyelhetjük meg imádott csemeténk bőrén. Most, hogy közelítünk a 9 kiló felé, újra döntésre kényszerülökk. Választanom kell. Ár, minőség, biztonság, kényelem, hosszú-rövid táv, tetszik-nemtetszik, tesztek, autók, dönthető-nem dönthető… Nem egyszerű.
Otthon… Hol, hogyan, mikor, mennyi, mekkora? Ezek a kérdések befolyásolják a választási lehetőségeket. Ezek alapján már csak arra a kérdésre kell megtaláni a választ, hogy milyet.
Ha otthon, akkor kezdetben a legfontosabb a fekvőhely. Elsőgyermekes anyuka lévén azt hittem, hogy ágyról kell elsődlegesen gondoskodni. Később kiderült hogy mekkorát tévedtem. Ha ágy, akkor kókuszmatrac. Mert az egészséges. Kemény. De még mennyire!!! Minden altatás során mellé kucorodok és úgy alszunk el. Persze az alvás sem most, sem a kezdetekkor nem volt egyszerű. Bár ez nem a matractól függ. Alszik ágyban, hordozóban, babakocsiban, kenguruban…
Ahogy korábban írtam, az irány a fontos. Hogy tudjuk, mit akarunk, és hogyan. Nálam ez fokozatosan alakult ki. Pont ezért volt olyan nehéz és küzdelmes. Hiszen a reklámok hatására én is szerettem volna a legjobbat, a legnagyszerűbbet, a leg…. Mindezt persze a pénztárcánk szabja meg.
Fontos felismerni az ár/érték/ráfordított idő mennyiségének arányait. Saját bőrömön tapasztaltam.
Babakocsi kontra kenguru
2007 december 9. | Szerző: Cupor
Vettünk kengurut. A hordozókendő nekem speciel nem jött be. Sírt, rúgkapált, ha megpróbáltam beleimádkozni. A rajzok, leírások alapján ugyan megkötöttem, de sokáig tartott és nekem sem volt túl kényelmes. Azonban szüksége van a testközelségre. A terrmészeti népeknél egész nap az asszonyon lógnak. Nem pusztán babakocsi híján, hanem mert ez jó. Jó a mamának és jó a babának. A pici gyomrának, a lelki nyugalmának, a biztonságérzetének.
Imádom, ha ott szuszog a mellkasomon. Ő is szereti. Nézelődik, miközben kis mancsai a kezembe simulnak. Amikor sétálunk szinte megszűnök számára. A mellkasom biztonságából fogadja az információk, ingerek garmadát. Ha telítődött, csak befelé fúrja a kis arcát, vagy éppen oldalra billenti a kobakját és a zaj, a környezetből érkező ingerek ellenére elpilled. Átölelem és boldogan folytatjuk tovább utunkat.
A kenguru keresése ugyan nem tartott olyan sokáig, de alaposan körbenéztem. Számoltam a kilókkal, a kiképzéssel, a fejtámasszal, a pántokkal. A derekam sem volt utolsó szempont. Választottam. Megrendeltem kipróbálás nélkül. Hiba volt. Nem hallgattam a környezetemre. Azokra, akik már próbáltak, kerestek és találtak. A legjobbat. Mert ebben a kérdésben van legjobb. A választottam, a rendeltetésszerű használat ellenére másfél hónap után kipurcant. Kényelmetlen is volt. Nehezen használható. A panaszkodásomra a kulcsszó BABYBJÖRN. Azóta beszereztem. A tanulság számomra levonódott. Hallgatni kell. Igen, hallgatni kell azokra, akik kipróbálták, benne vannak és a jelenben élnek. Mert minden változik, fejlődik.
A kenguruval való kapcsolatomat egy életre tervezem.
Oldal ajánlása emailben
X