Manócska
2007 augusztus 23. | Szerző: Cupor |
A kórházban az egész helyzet, a kiszolgáltatottság érzése, hogy mindenki tudja, éppen mi zajlik a testemben csak én nem, valahogy abban a pillanatban, ahogy a párom megérkezett, már nem is számított. Nem voltam egyedül. A szülés alatt végig mellettem maradt. Biztonság. Ezt éreztem. Ezt az érzést fokozta a saját, kizárólagos szülésznőm és az orvosok, akik körülvettek. Én akkor és ott szerencsés voltam. Problémamentesen, szinte fájdalom nélkül és viszonylag gyorsan világrahoztam Manócskát. Csak úgy kipottyant a hosszú barna hajával. Egy igazi manó Manó. Az akkor szülő többi nő nem volt ilyen szerencsés, valakinek nem élte túl a babája, másnak a 26. héten folyt el a magzatvize.
Határtalanul boldog voltam (egy kis lelkiismeretfurdalással). Bár igazából fel sem tudtam fogni, hogy ez a kis jövevény az enyém. Azóta is rácsodálkozom néha. Ott pihegett a mellkasomon. Szép volt. Megható.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: